látogató
számláló
Potenciazavar Cialis
Get Adobe Flash player

A részleges (nem megfelelő mértékű) merevedést vagy az erekció teljes hiányát potenciazavarnak nevezzük. Egyszeri vagy többszöri jelentkezése alapján derül ki, hogy a betegség milyen típusával és mértékével állunk szemben.

Szexuális problémánál segítségére van szükség.  Potenciagondok miatt nem kell kellemetlenül érezni magunkat, ugyanis sajnos, gyakori társadalmi probléma, melynek megfékezésére egyelőre csak részben születtek megoldási javaslatok.

Fiatalokat és időseket egyaránt érint, tehát nem lehet korhoz kötni. Az aktív nemi életet élő férfiak életük során minimum egyszer szembe kerülnek az ED-nek nevezett kórral, ami ugyanaz, mint erektilisz diszfunkció, azaz merevedési zavar. Előfordul, hogy korai magömlés is társul a betegséghez, ami bonyolítja az amúgy sem könnyű és kellemetlen helyzetet. A hozzáértők a férfitársadalom megnyugtatására sűrűn elmondják, hogy nem kell megijedni, mert szakorvosi irányítással gyógyítható potenciabetegség minden fajtája.

Kiket fenyeget potenciazavar elsősorban?

Igaz, hogy előrehaladottabb életkorban esélyesebb a potenciabetegség előfordulása, mint az ifjabb korosztályban. Igaz az is, hogy az életvitel alapvetően meghatározza, mikor jelentkezik a szexuális probléma. Az egészséges életet élő embereknek jó esélyük van a merevedési gond elkerülésére, kortól függetlenül, vagyis megéri életmódot váltani. Tovább folytatva a gondolatmenetet:

Egyértelmű, hogy a mindennapos stressz megnehezíti a romantikázást és a lelki ráhangolódást az intim együttlétre. Köztudatottan  a nők igénylik a hosszú előjátékot, ugyanis legtöbbször csak így tudnak feloldódni az együttlétek alatt, de az újabb felmérések szerint a a férfiaknak is ugyanúgy szüksége van a gondoskodásra, pszichés kikapcsolódásra. Ha nagy a férfin a nyomás nehezen összpontosít, és kevésbé tud figyelni társára, akinek hozzáállása, együttérzése sokat segíthet átlendülni a szexuális holtponton. Ha előfordulnak is nehézségek egy kapcsolatban, a megértés enyhíthet a nemi csőd által generált stresszen.

A becslések szerint potenciazavar a 40 és 70 év közötti férfiaknak mintegy a felét érint, ami aggodalomra adhat okot. Az egész világon 152 millió férfi küzd szexuális problémával a hivatalos közlés szerint, de elképzelhető, hogy az érintettek száma magasabb, hisz a merevedési gondjáról a férfiaknak csak egy része mer nyíltan beszélni. A 65 év évnél idősebb férfiak esetében az érrendszeri megbetegedések és a diabétesz, illetve a kezelésükre felírt orvosság váltja ki az a merevedési zavart. A többféle betegségben is szenvedő betegeknek nagyobb esélye van potenciazavar kialakulására, számukra feltétlenszükséges a rendszeres orvosi ellenőrzés.

Potenciazavar okai

Potenciazavar mögött szervi és/ vagy lelki okok is megbújhatnak. A férfiak általában hosszú ideig húzzák a gond orvoslását, ugyanis szégyellik bevallani, hogy nem képesek jól teljesíteni a hálószobában. Az a probléma gyökerének megtalálásához szakorvos segítsége szükséges, de nem mindig könnyű egy idegennek elmesélni a legbelsőbb gondokat, mely megmérgezi a magánéletet. Potenciazavar legközismertebb okai:

–              a megfelelő társ hiánya

–              magánéleti gondok

–              munkahelyi gondok

–              depresszió

–              stressz.

A pszichológussal együttműködve megnő lehetőség erekciós probléma okainak feltérképezésére ; a gyógykezelésen javallott a férfival együtt társának is részt vennie, hogy a tanulmányozni lehessen és kideríteni, nem áll-e fenn személyes konfliktus a pár tagjai között.

Potenciazavar lelki okai

Potenciazavar hátterében leginkább lelki, belső okok húzódnak meg, ami figyelmeztetés a jövőre nézve. Jelenkorunk stresszel teli hétköznapjaiban nem könnyű pszichés (és testi) sérülések nélkül „megúszni” a munkahelyi kihívásokat, melyek hatalmas próbatétel elé állítják a legkitartóbb férfiakat is. A helytállás kérdése gyakran vet fel más kérdéseket is, melyek a megélhetéssel függnek össze. Ha pedig anyagi nehézségekről van szó már bele is került abba a csalódott állapotba, melynek egyik „eredménye” az erekciós probléma.

Túl nagy az elvárás a férfiakkal szemben, ami megnehezíti a párkapcsolatok kiteljesedését. A harmónia ma már csak vágyálom, mely ritkán valósul meg. Potenciagond lelki okait komolyan kell venni,   mert más jellegű bajokat is okozhatnak.

A pszichológus  segítségének igénybe vétele potenciazavar kezelésébe az esetek döntő többségében jó megoldás, mert nagyrészt csak megfelelő lelki gyógymódra van szükség a nemi élet normalizálásához.

Hogy mennyi idő alatt szűntethető meg a probléma, legfőképp attól függ, mennyire mélyek a pszichés és intim problémák. Jó  esetben néhány hónap elegendő a problémák megszüntetésére, nem ideális esetben akár évekig is tarthatnak a kezelések.

Potenciazavar betegségek

Merevedési gond nem ugyanolyan mértékben jelentkezik a betegeknél, ennek okán megkülönböztetjük a potenciazavar enyhe, közepes vagy súlyos változatát. Ez utóbbi esetben a szexuális tevékenység teljesen lehetetlen, mivel merevedésre egyáltalán nem kerül sor. Az enyhe és közepes erektilisz diszfunkció (merevedési zavar), röviden ED előfordulás mennyiségétől függően sorolható be. Az „egyszer sikerül, egyszer nem” állapot okozója általában az idegrendszeri befolyásoltság, mely csalódottságot okoz a férfinál. A pszichés sérülés egyik sajátságos tünete potenciazavar, ami rendszerint másfajta szervi jellemzőkkel is együttesen jelentkezik. A szakorvosok nem tudják elégszer felhívni a férfiak figyelmét arra, hogy a merevedési problémára érdemes odafigyelni és az okoknak minél hamarabb utána járni mivel egy még nem diagnosztizált kórra is utalhatnak a tünetek.

Potenciazavar lehetséges gyógymódjai

Ha potenciazavar nehezíti meg az Ön életét, feltétlen kérje kezelőorvosa segítségét, aki alapos vizsgálattal tud terápiát javasolni a probléma megoldására. Az embereknek különböző terápiára van szükségük, ezért is ajánlatos szakember segítségének igénybevétele, aki ismeri, hogy potenciazavar meglétekor mi a gyógykezelés folyamata és a előírja a tennivalókat a gondok orvoslása érdekében. Potenciazavar lehetséges gyógymódjai:

–              hagyományos kezelés gyógyszerekkel

–              alternatív terápiák, melyek a távol-keleti orvoslásból indulnak ki

–              pszichoterápia

Potenciazavar leküzdése a partner segítségével

Egy együtt érző társ nagy támasz lehet erekciós problémák leküzdésében, ez bizonyított tény. A kutatások szerint a férfiak azon része, akiknek párja társ a szexuális gondok megoldásában sokkal gyorsabban jutnak túl a nehézségeken és a lelki szorongás sem tart sokáig.

A kényes téma őszinte megtárgyalása vezet el a gyógyuláshoz, mely a pár mindkét tagjának örömére szolgál. A társak közötti viszony mindenképpen meghatározó, ebből kifolyólag ajánlott egy meghitt beszélgetés, melyre alkalmas időpontban kell sort lehetővé tenni.

Potenciazavar kezelése

A férfiak átkának is nevezhető potenciazavar nagymértékben megrémíti a férfitársadalmat, mely közvetve a nőkre is hatással van Az egész világon emelkedik azok száma, akiknek valamilyen szexuális baj keseríti meg a mindennapjait.

Potenciazavar tüneteinek megjelenésekor érdemes azonnal orvost felkeresni kivizsgálás céljából, mert a betegség korai felismerése közelebb vihet a gyógyuláshoz, főleg szervi elváltozások is vannak a háttérben. Egy lelkiismeretes orvos néhány vizsgálattal egyszerűen felfedheti, mitől van ED problémája a páciensnek, ami vigasztaló a a későbbiekre nézve. Gyógyszeres kezelés javaslatától az injekciós és vákuumkezeléses módszerig több féle megoldás található a szexuális probléma gyógyítására.

Hála a modern technológiának és a kutatók szorgalmának, van kiút potenciazavarban gyötrődő férfiak számára. A megfelelő terápia megtalálása a a betegnek is fontos, ebből az okból kifolyólag javallott a mihamarabbi orvosi vizsgálat.

Potenciazavar kezelése gyógyszerekkel

Potenciazavar gyógyítása gyógyszerekkel általános módszernek nevezhető. Az orvosok túlnyomó hányada nálunk is pirulát javasol nemi betegség észlelésekor, mellé pszichológus felkeresését ajánlja második lehetőségként . Viagra, Cialis és Levitra azok a közkedvelt készítmények, amelyek alkalmazását gondolják elengedhetetlennek a probléma megszűnéséhez.

A média által is reklámozott potenciajavító készítmények mélyen beivódtak a köztudatba, mely az impotenciát még mindig szégyellnivaló tényként tartja számon. A férfiak nem szívesen beszélnek róla, maximum azok, akik nem részesei és ezzel viccelődnek.

Potenciazavar orvoslására használt készítmények csoportosíthatók aszerint, hogy természetes vagy szintetikus összetevőkből állnak.

A természetes hatás hívei ritkán vesznek kémiai hatóanyagot tartalmazó teljesítményfokozót, de leginkább a megfelelő szer keresése a cél minimális kritériumokkal. Hatás-mellékhatás tekintetében[kérdésében vannak igényeik a vásárlóknak, akik természetesen az árat is figyelembe veszik. A gyógyszertárak készítményeivel szemben áll az online gyógyszertárak bőséges kínálata, melyek ára sokkal csekélyebb és jóval olcsóbb a rendes gyógyszertárak árainál. A megfelelő potenciaerősítő gyógyszer megtalálásában a kezelőorvos segíthet, illetve az online fórumok nagy tapasztalattal rendelkező hozzászólói, akik potenciazavar kapcsán nagy mennyiségő információval bírnak legtöbbször

Potenciazavar kezelése alternatív terápiákkal

Potenciazavar orvoslása nem mindig a megszokott módszerek segítségével. Vannak olyanok, akik nem pártolják a gyógyszerhasználatot, akik más megoldást keresnek intim problémájuk megoldására. Az interneten számtalan esély adódik a nem megszokott gyógymódok alkalmazására, mint amit az orvosok is szorgalmaznak, de nem minden ajánlott gyógymód alkalmas.

Európába is megérkezett az ősi kínai orvoslás, aminek lényege a természetes hatás elérése. Növényi hatóanyagok használata potenciazavar és korai magömlés gyógyítására a felmérések szerint a magyar férfitársadalomban is elterjedt módszer. Dragon power termékek a legközkedveltebb étrend-kiegészítők, melyek használata nem terheli meg túlságosan a szervezetet. Potenciaerősítő szer beszerzésekor a bizonytalanságot leginkább az adott készítmények mellékhatása okozza, és a termék ára. A férfiak termékrendelés előtt megfontolják lehetőségeiket és átgondolják mások javaslatait. Ha már kitudódott a merevedési gond, jobb nyíltan beszélni a kérdésről, mivel így nagyobb eséllyel lehet fellelni a megfelelő gyógymódot. Mindenki számára más készítmény a megfelelő, ahogy a potenciazavar is mindenkinél más

Potenciazavar kezelése pszichoterápia segítségével

Szexuálpszichológus segítségének igénybevétele ajánlott, ha potenciazavar bizonyítottan lelki eredetű. A a szakorvosoknak kidolgozott programjuk van, hogy személyre szabott kezelést tudjanak adni.

A férfiak nagy része a potenciazavart önmagának köszönheti, ami azt jelenti, hogy a nemi aktus során az alany túlságosan rágörcsöl a helyzetre. Visszás helyzet: minél jobban szeretné, hogy sikeres legyen az intim együttlét, annál biztosabb, hogy felsüléssel záródik. Az alábbi gondolatok foglalkoztatják :

–              Vajon a partnerem is észrevette erekciós gondot?

–              Már nem szeretjük egymást annyira?

–              Öreg vagyok?

–              Hogyan elégítsem ki a partnerem, ha romlik a helyzet?

–              Kicsi a péniszem mérete?

–              Másnak is van potenciazavara ilyen korban?

Számtalan ilyen jellegű gondolat jut a férfi eszébe, ha  gondok vannak a nemi szervének működésével, mert a férfiasság vonódik kétségbe  általa. Elképzelhető, hogy társa is azon gondolkodik, mitől  olyan feszült a társa és miért más a szex mostanában?

Félve az öregségtől pedig megvalósultnak látja a rejtett félelmeket, melytől megváltozik a férfi viselkedése is. A pénisz erekciós problémája olyan további problémákhoz vezethet, amit nehéz megállítani, ha az érintett nem áll a sarkára. A partnerrel való kapcsolat minőségének kérdése sok szempontból befolyásolhatja a kialakult helyzetet; a kölcsönös örömszerzés megoldható potenciazavar ellenére. Hosszú távon pedig úgyis csak a probléma orvoslásával képzelhető el.

Potenciazavar idősebb férfiaknál

Az életkor előre haladtával nagyobb a valószínűsége potenciazavar kialakulásának, melynek kezelése a betegség okától is függ. Minél előbb derül fény arra, mi okozza a nemi gondokat, annál gyorsabban lehet rá megoldást találni. Nem kell félni, létezik megoldás, csak a szükséges terápiát kell megtalálni.

A nem megfelelő mértékű vagy túlságosan rövid távú erekció eshetősége a az idősödéssel gyakoribbá válik: 40 és 50 éves kor között a férfiak egyharmadát, 50-59 éves korban a férfiak felét, 60 év fölött pedig a a férfiak 78 %-t érinti. Ezeknek a statisztikai számadatoknak ellentmond , hogy férfiak egy része 70-80, sőt 90 éves korban is képesek aktív szexuális életet élni és kiváló teljesítményt nyújtani! A tudományos közlések szerint az a merevedés meglétében nagy szerepet játszik az egészséges életvitel.

Potenciazavar fiatalabb férfiaknál

Potenciazavar fiatalabb férfiaknál is jelentkezhet, és ez nem feltétlenül az öregedést jelenti. Léteznek olyan esetek, amikor a bárhogy igyekszik a férfi nem sikerül az aktus, pontosabban nem jön létre az erekció. A nemi csőd a potenciazavar általános voltára figyelmeztetnek, mely alól Magyarország sem képez kivételt. Minden második magyar férfinak vannak merevedési gondjai, ami nem túl jó statisztikai adat. Az erektilisz diszfunkció (merevedési zavar) megelőzésére hívják fel az orvosok a figyelmet, mivel szerintük a bajt jóval könnyebb megelőzni, mint gyógyítani.

Potenciazavar kihatással van a párkapcsolatra és a családi életre

Potenciazavar kihat nemcsak a párkapcsolatra, de magára a családi életre is.  A családtagok közötti viszonyt befolyásolja a családfő fizikai és lelki állapota, amire nagyban rányomhatja a bélyegét  az ED (erektilisz diszfunkció, azaz merevedési zavar).

Hogyan lehet megbirkózni szakember segítsége nélkül a merevedési problémával? Teszi fel magának a kérdést sok férfi, és hamar rájön, hogy nem túl könnyen. Akarattal befolyásolható a nemi gond, de csak akkor, ha pszichés okokból fakad. Szervi rendellenességnél urológus és az andrológiai vizsgálat az egyetlen hatékony megoldás, amivel ráadásul megfékezhetők az egészségügyi szövődmények is, ha idejekorán rábukkannak az szakorvosok a a kiváltó okra.

A barát, a férj, a családapa helyzete megkérdőjeleződhet, ha potenciazavar okán a férfi túl sokáig lesz frusztrált és bezárkózott saját neurózisába. Az ideges állapotot a családok többsége nehezen tudja tolerálni, így várhatóan feszültséget generál a családtagok között. Elképzelhetetlennek tűnik, de tény, hogy a szexuális élet harmóniája vagy diszharmóniája veszélyeztetheti a családi békét!

Potenciazavar nem tabutéma, hanem általános probléma

Potenciazavar nem képezheti tabutéma tárgyát, nevezik meg a probléma lényegét a szakemberek. A férfiak egy része struccpolitikát folytat és nem akar tudomást venni elfogadni nemi problémáit Pedig nem annyira sötét a helyzet!

Elvégre egyértelmű, hogy a szexuális kudarcokról nehéz nyilatkozni és elfogadni, hogy nem vagyunk képesek kielégíteni partnerünket. A magyar férfiak is szívesen elhallgatják, ha nem megy minden úgy a hálószobában, ahogy jó lenne, ha menne. A potenciazavar megoldásának halogatása elpocsékolt idő, mely károsan hathat a javulás folyamatára.

Az első lépés potenciazavar okainak feltérképezése, melyre többféle módszer is létezik. Önvizsgálattal csupán a tünetek állapíthatók meg, de az okok nem, ezért szakember segítségére van szükség.

Potenciazavar a részleges, vagy nem elegendő mértékű merevedés, vagy az erekció teljes hiánya.Potenciazavar potencianövelő készítményekkel hatásosan kezelhető.